Amióta csak az eszemet tudom, az életem szerves részét képezi a zene. Édesapám közel 35 évig zongoristaként kereste a pénzt. Bejárta az egész világot, ami még a ma is utazási lehetőségekhez mérten is nagydolog, akkoriban meg főleg. Volt szerencséje utazni a folyami hajóktól kezdve a kompokon át a hatalmas óceánjárókig. Csodálatos zenész volt, a szakmában pedig, nagyjából mindenki ismeri a nevét, és most eskü nem vagyok elfogult. Néha még én is meglepődöm, hogy kik kapják fel a fejüket vezetéknevem hallatára, vagy amikor hallom apát, hogy kedélyesen telefonálgat valakivel, majd miután leteszi, kiderül, hogy valami híres előadóval beszélgetett. Nos, szerintem senkinek se okozok azzal meglepetést, hogy ha azt mondom, a zene az életemben is meghatározó szerepet játszik. Mármint nem csak apa miatt.

A kezdetek

Már egészen pici korom óta szerettem énekelgetni. Az általános iskolában sorra nyertem az énekversenyeket, az énekkarban pedig mindig én kaptam a szóló részeket, ami még a gimiben is kitartott. Ami a hangszereket illeti, már első osztályos koromban elkezdtem járni furulyázni és hamar át is váltottam a fuvolára. Nagyjából 16 éves koromban azonban kamaszság elvitt a rock and roll irányába és egy öregdiák koncertnek köszönhetően, én és a legjobb barátnőm bekerültünk egy zenekarba. Az volt csak az igazi izgalom. Kalandvágyó kamaszként, nálad idősebbekkel együtt zenélni koncerteket adni, bulizni. Még most is elmosolyodok, mennyire megtudja melengetni a szívemet ennek az időszaknak az emléke.

Amikor elkap a rock and roll életérzés

Ez alatt az időszak alatt pedig egyre több formációba elkezdtem énekelni és volt, ahol a fuvolát is használtam. A legtöbb zenekar, igazából csak örömzene és hobbi szinten működött, feldolgozásokat játszottunk és jól elszórakoztunk, de tulajdonképpen nagyon komoly dolog egyikből sem alakult. Majd egyszer, mikor egy adventi műsorra készültem, a mellettünk lévő próbateremben volt néhány ismerős, így átköszöntünk. Akkor találkoztam Danival, aki saját dalokkal próbálkozott és volt neki egy komplett zenekara, ahonnan már csak az énekes hiányzott. Meg is hívott egy próbára, ami borzasztóan sikerült. Nem viccelek, iszonyat kínos volt és kellemetlen. Ugyanis a dalok alapjai megvoltak, de se szöveg se énekdallam nem volt írva. Én pedig csak ültem ott kukán, próbáltam dúdolgatni, de hát iszonyat béna volt az egész.

Az alkotás csodája

Nem is akartam már oda menni többet, de csak nem hagytak békén és egy-két ilyen borzasztóan kínos próba után egyszer csak elkaptam a fonalat. Egyszer csak elkapott az az úgynevezett flow és jöttek a dallamok. Már csak szöveg kellett. Persze ez se ment egyről a kettőre, mert korábban én ilyet még nem csináltam. Egyszer hazafele a vonaton teljesen véletlenül írtam egy szöveget. El is vittem a próbára és szinte 1-2 óra megszületett az első dalunk. Nem gondolkodtunk, csak játszottuk és énekeltük, ami a szívükből jött. Varázslatos érzés volt. Olyan dal volt ez, ami csak a miénk volt. Még soha senki nem játszotta előttünk, nem voltak benne elvárások, nem volt benne, hogy így vagy úgy kell játszani, hiszen ezt úgy alakíthattuk, ahogy akartuk. Ekkor éreztük át először az alkotás igazi csodáját.

Később pedig egyre több ilyen dal született. Még mindig nem gondolkodtunk világmegváltó tervekben, de mindenki érezte, hogy ezt a produktumot túl lehet lökni a garázsban zenélős estéken, ezért amint lett rá lehetőségünk, felvettük az első dalt egy stúdióban és klipet is készítettünk hozzá. Gondoltuk, megosztjuk a nagyvilággal, végül is miért ne, lesz, ami lesz. Nagyon maximum az unokáinknak megmutathatjuk majd, hogy a mama és a papa régen mekkora rock and roll arc volt. Személy szerint nagyon izgultam a megjelenés napján. Egyik barátnőmnek köszönhetően, még a helyi rádióba is eljutottunk, ahol debütálhattuk a dalt egy interjú kíséretében.

Óriási szeretetbomba csapott le ránk

Ami pedig utána következett, azt én magam sem hittem el. Elképesztően nagy sikere volt. Sorra jöttek a dicsérő és buzdító szavak. A vártánál jóval több megosztás lett és a nézettség is igen gyorsan növekedett. A helyzet tehát egyértelmű volt, ezt nem szabad abbahagyni, folytatni kell. El is kezdtünk komolyabban foglalkozni a dalírással, majd nem sokára sor került az első koncertünkre is. Nem is akárhol. Budapesten történt, amikor a Kuplung még működött. Előzenekarként játszottunk, mindössze pár számot, de azt nem tudom szavakkal leírni mennyire izgultam. Teljesen tele volt a naci, pedig nem először énekeltem már közönség előtt. Tulajdonképpen már rutinszerűen kellett volna színpadra lépnem, de ez valahogy mégis más volt. Aztán rájöttem, hogy miért. Korábban olyan dalokat adtam elő, amiről tudtam, hogy a közönség kajálja. Tudtam, hogy ha ezt és ezt a dalt énekelem a siker biztos, már csak nem szabad hamisnak vagy fadugónak lenni. Most viszont olyan dalokat fogunk játszani, amiket senki nem ismer, nem tudhatjuk, hogy mi lesz a fogadtatás. Az egy dolog, hogy mi szerettük, de az közel sem volt biztos, hogy mások is.

Megmondom őszintén az első pár percben se nem láttam, se nem hallottam, majd egyszer csak elkapott a flow és vitt magával. Érdekes dolog ez az előadó művészet. Véleményem szerint, ha hitelesek akarunk lenni, akkor muszáj teljes egészében átéreznünk a dalt, amit éppen előadunk, ennek következtében pedig egy hatalmas érzelmi hullámvasútra váltunk jegyet. Talán elsőre nem hangzik, valami jónak, de higgyétek el, végeredményben elképesztő.

Csak szépen haladni előre!

Ezután az este után szinte megállíthatatlan volt a lelkesedésünk. Sorra kötöttük le a koncerteket. Olyan neves klubbokban játszottunk, mint a Dürer kert, vagy az A38 hajó, illetve több vidéki fesztiválon is megfordultunk. Ilyen volt például a Művészetek Völgye, vagy az esztergomi Comedium Corso. Rengeteg népszerű zenekar előtt játszottunk már, akikről meg kellett állapítanom, hogy van még olyan hogy a siker nem száll az ember fejébe és két lábon tudnak állni a földön. Borzasztó jó érzés látni, hogy ők is ugyanolyan emberek akárcsak Te vagy én. Tanácsokkal, dicsérő szavakkal, vagy olykor építő kritikával láttak el bennünket, amiket mindig megfogadtunk. A szakma pedig a maga nevében meglehetősen kicsi. Idővel mindenkit ismerni fogsz, vagy legalább lesz olyan ismerősöd, aki ismer valakit, aki ismeri azt a személyt, akihez el akarsz jutni. Emberek, akik merik vállalni önmagukat, felmerik vállalni a legmélyebb, legtitkosabb érzéseiket. Élményt és menedéket adnak másoknak. Természetesen pandémia nekünk is erősen odavágott. Elmaradt próbák és megannyi fellépés, most tartunk egy kis szünetet is, de biztos vagyok benne, hogy a mi történetünk itt még nem áll meg.