Ti tudtátok, hogy a shea vaj egy nagyon hatékony bőrápoló zsír, amely megszünteti a repedezéseket és a bőrirritációt? Na, hát én sem tudtam erről, amíg komoly problémák nem lettek a kezemmel meg az arcommal.

Akkor kezdtem el észre venni, amikor a zenekari próbák kellős közepén vakaróznom kellett folyamatosan. Nagyon kellemetlen volt, mert nem tudtam belépni a szólamomba, annyira viszketett a hegedűt tartó kezem, majd a viszkető érzés átterjedt az arcomra is. A zenekari társaim is beszámoltak hasonló problémákról, melyet ők is az elmúlt időszakban éreznek. Egy bőrgyógyász szerint ez a hegedűolaj egyik mellékhatása, mely felerősödik a téli hidegben, amikor az ember bőre egyébként is hiper érzékeny. Egyik kollégám azt mondta, hogy ő shea vajjal ápolta a kezeit meg az arcát és hamarosan el is múltak a panaszai.

Gondoltam én is kipróbálom a shea vajat, bár kicsit szkeptikusan álltam hozzá, mert én világéletemben drogériában vásárolt márkás arckrémekkel kentem magam. Rendeltem egy kis tégelyt próbaként a Humanity Webáruházból. Azt írták róla, hogy ez egy 100 % tisztaságú, természetes növényi zsiradék, melyet egy szilvamagra emlékeztető afrikai fa, a karité fa terméséből hidegen sajtolnak. Nem újkeletű találmány, már az ókorban is használták a szépség megóvására és a fiatalság megőrzésére.

shea vaj arcra

Kicsit elbizonytalanodtam, amikor azt olvastam a termékről, hogy dezodorálva van, engem taszítanak a túlságosan illatosított termékeket, de aztán ennek is utána olvastam, és kiderült, hogy magát a shea vajat szokták a gyártás során szagtalanítani, azaz elnyomni a valódi szagát, mely kellemetlen. A dezodorálás igazából a shea vaj esetében szagtalanítás.

A shea vajat kipróbált zenész társaim azt javasolták, hogy ne cizelláljam túl a használatát, nem szükséges hozzá adni semmilyen egyéb adalékot vagy illatot, a shea vaj arcra és kézre kenése önmagában jótékony hatással bír. Mivel ez egy olajos krém, ezért tanácsos az esti órákban használni, hogy legyen ideje felszívódni, az arcbőr a shea vajtól csillogóvá válik.

És hogy mit tapasztaltam a használat során?

Teljesen megértem, miért használták az ókori Egyiptomiak, köztük Kleopátra is ezt a nagyszerű vajat. Már az első kipróbálás után éreztem, hogy a viszkető érzés elmúlik és a bőröm puhább, lágyabb lett. A repedezések ugyan nem múltak el rögtön, de ez nem is elvárható, viszont egy hét múlva tökéletesen rendbe jött a kezem és a próbát már nem kellett miattam megszakítani. Az arcomra kent shea vaj jótékonyan hatott, a téli hidegben is sugárzóvá varázsolta a bőrömet. Hajlamos az arcom kissé pattanásosodni, de mióta a shea vajat használom, ezek a tünetek is enyhültek. Utána olvastam, és ez azért van, mert a shea vaj antibakteriális hatással is bír, ezért tini bőr kezelésére is ajánlott.

Miután teljesen rendbe hozta a bőrömet a shea vaj, elkezdtem kísérletezni a krémkeveréssel, a Humanity Webáruházban további nagyszerű természetes adalékanyagokat találtam, melyeket elegyítve a shea vajjal szuper tápláló arc- és kézkrémeket lehet készíteni. Ilyen például az A- és E-vitamin, a Q10, a hialuronsav vagy az aloe vera gél. Mióta ezekkel kísérletezem, egyre több bókot kapok a kollégáktól és a családomtól is a sugárzó arcbőröm miatt, én pedig büszkén ecsetelem nekik, hogy a természetes anyagok felhasználásával minden nap Kleopátrának érezhetem magam.