A legtöbb emberhez képes viszonylag későn kezdtem el zenélni, annak ellenére, hogy mindig is imádtam rock és metal számokat hallgatni, annyira, hogy szinte le sem lehetett rólam venni a fejhallgatót. Azonban gyermekkoromban inkább a sport felé orientálódtam és a versenyszintű edzés mellett nem nagyon maradt idő, hogy kipróbáljam magam a hangszerekkel. Tinédzser éveim végén azonban, ahogy távolodtam el a sporttól elkezdtem gitáron tanulni, először még csak klasszikuson, majd a műfaji preferenciák miatt, érthető módon áttértem az elektromosra. Ezzel végre én is el tudtam játszani az általam kedvelt bandák nagy slágereit és a többi már csak történelem.

Szerencsére egyetem alatt is, meg most dolgozó emberként is tudtam folytatni a gitározást, mint hobbit és úgy érzem elég jó szintet sikerült is elérnem ez alatt az idő alatt. Három évvel ezelőtt el is határoztam magamat, hogy szintet lépek és keresek egy bandát, ahol tudok zenélni. Fél év alatt sikerült is összeszedni a társaságot, jórészt meglévő ismerősökből és összejött egy egész korrekt hangszer felhozatallal bíró kis zenekar. Ami kihívás volt viszont, hogy hol tudnánk próbálni. Végül az lett a megoldás, hogy felajánlottam, hogy alakítsuk át a garázsunkat egy próbateremnek, csak még bútorok kellettek, amiket a SzenZa bútoráruházából volt a legjobb döntés és választás beszerezni.

Igen sok munkálatot igényelt ez az átállás, elvégre igen rendezetlen raktárként működött eddig a hely. A tárolt cuccok kitakarítása után pedig a következő kihívás tehát a bútorozás volt. Igazából semmi nem volt a garázsban, amiből kiindulhattunk volna, pedig szükségünk volt szekrényekre a hangszerek és hangosítók tárolására, valamint ülőalkalmatosságokra és asztalokra is. Be kell vallanom, először ötletem sem volt mi lehetne alkalmas a hangszerek tárolására, azonban az egyik bandatag felvetette, hogy ő a hangszereit egy nagy gardróbszekrény belsejében tartotta otthon és remekül szuperált. Ez lett hát a döntés, így utána is kezdtem járni hol tudnánk ilyen nagyobb darab gardróbszekrényeket vásárolni. Így találtam rá a SzenZa Bútoráruházra, ahol a nagy gardróbszekrény kategóriában egy igen szép kollekciót mutatnak be weboldalukon. Emellett is rengeteg féle és fajta bútort árulnak, csak ámultam azon, hogy mennyire széles körű a katalógusuk. A nagy gardróbszekrény mellett én is megtaláltam minden egyéb bútort náluk, ami a garázsba kellett nekünk, hogy igazán jól beindulhasson a zenélés.

Külön pozitívum volt még a SzenZa Bútoráruháznál az, hogy személyesen is igen könnyen le tudtam csekkolni a bútoraikat, amiket meg terveztünk venni. Az üzletük tömegközlekedéssel is igen könnyen megközelíthető helyen van, így munka után is el tudtam oda ugrani, csak az 1-es villamosra kellett felpattannom. Emellett mindig hirdetnek meg akciókat bizonyos bútorokra így, ha szerencsés az ember még jobb áron is be tudja szerezni a számára szükséges darabokat, mint mi például a székeinket.

Úgy érzem, sikerült így összességében igen jól felszerelnünk a zenélésre a mi kis garázsból lett próbatermünket a SzenZa Bútoráruház termékeinek hála. A nagy gardróbszekrények igen jónak bizonyultak a hangszertárolásra, az asztalok és székek pedig lehetőséget adnak arra, hogy leüljünk néha próbák között és utánuk pihenni és felfrissülni. Az első próbáink is igen jól sikerültek, mind zeneileg, mind pedig élvezeti szempontból, továbbá a csapat összekovácsolásában is hasznosak voltak. Kíváncsi vagyok mit tartogat számunkra a jövő, még az is elképzelhető, hogy egyszer még fel is fogunk lépni egy koncerten…