Mostanában elég rendszeresen járunk barátokkal kirándulni,pedig korábban ennyire sűrűn nem iktattuk be. Igazi aktív kikapcsolódás szokott lenni, ahol jól szórakozunk, jókat beszélgetünk és nevetgélünk, közben pedig felfedezzük hazánk szépségeit is. Az elmúlt időszakban talán azért lett jellemzőbb a kirándulás, mert nem nagyon lehetett máshova menni. A koncertek elmaradtak, egy ideig se étterem, se kávézó, se mozi nem volt nyitva. Később jött az a szabályozás, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet bizonyos helyeket látogatni. A baráti társaságunk ebből a szempontból is elég vegyes. Van, aki beoltatta magát, vannak olyanok, akik pedig nem. Így hát valami olyan program kellett, amelyet az előbb említettek nem, vagy szinte alig befolyásolnak, ezért maradtunk a jól bevált túrázásnál, kirándulásnál.

A múlt héten is egy ilyen kikapcsolódós hétvégét terveztünk be az egyik barátnőmmel, Rékával. Végül azonban háromfőssé avanzsálódott a kis csapatunk, mivel elhozta magával a kislányát, Lizát is. Egyáltalán nem bántam, hiszen tüneményes egy kislány. Úgy döntöttünk, hogy ha már így alakult, akkor vonattal menjünk és ne autóval, mivel a vonaton sokkal többet tudunk mi is beszélgetni, Liza is felállhatott, sétálgathatott kedvére. Az utunk további részében pedig úgyis a lábainkra kellett hagyatkozni. A vonatozás során került szóba, hogy milyen gyorsan repül az idő. Jövőre Liza már iskolás lesz. Réka ekkor említette, hogy ettől kicsit tartott korábban, de amióta talált egy oldalt, ahonnan hasznos foglalkoztató könyveket vett, azóta sokkal nyugodtabb az iskolakezdéssel kapcsolatban. Meg is mutatta nekem, hogy honnan vannak a jó kis könyvek. Így ismerkedhettem meg én is a https://szilvia-logopedia.hu/iskola-elokeszito-feladatok.php oldallal.

iskola előkészítő feladatok
Tanuljatok ti is játszva, könnyedén!

Egy nagyon aranyos és kellemes hangulatú weboldalon találtam magam. Elég sok könyvvel találkoztam, melyekről már első ránézésre lerí, hogy a célközönségük: kisgyerekek. Réka elsősorban az iskola előkészítő feladatok miatt, a Látogatás a tudás birodalmába című könyvet mutatta nekem, amit végül meg is vett Lizának. A könyvre jellemző, hogy játékos módon igyekszik felkészíteni a gyerekeket az iskolás évekre. A legnagyobb előnye, hogy a könyv segítségével otthon a szülők is képesek fejleszteni a gyerekeket. Azokat a képességeket, készségeket fejleszti a könyv, amelyek elengedhetetlenek az iskolaérettséghez, illetve később az iskolában. Az alábbi készségeket fejleszti:

  • térbeli tájékozódás, irányok
  • testséma
  • szerialitás
  • hallási és vizuális figyelem
  • kognitív folyamatok
  • ritmus és vonalvezetés
  • anyanyelv
  • szókincset bővít
  • általános ismeretetek
  • emlékezet és memória

A könyv fokozatosan válik nehezebbé, szóval nem kell aggódni, hogy a gyerekek negatív élményt szereznek a sikertelenség miatt. A 156 színes oldalon keresztül, fejlődik a gyermekek kifejezőkészsége, szókincse, téri orientációja, gondolkodása és figyelme, valamint általános ismeretei is gazdagodnak. A könyv nemcsak a gyerekeknek segít, hanem a szülőknek is. Feltárja számukra azt, hogy milyen ismeretekkel kell rendelkeznie gyermeküknek ahhoz, hogy sikeresen kezdhessék el az iskolát, az iskola előkészítő feladatok pedig segítenek ezek fejlesztésében.

És ez még nem minden…

Ez csak egy könyv volt a sok közül. Elég sok egyéb készséget fejlesztő kötettel is találkozhatunk a honlapon. Attól függ, hogy hány éves a gyermekünk, hol a tart a fejlődésben, mi az amit még fejleszteni kellene nála. Vannak például beszédfejlesztésre fokuszáló könyvek, vagy a beszédindításában segítők is. Ha ti is gondolkoztok ilyen jellegű könyvekben, akkor érdemes megnézni az oldal iránytű menüpontját, ahol kaphatunk egy kis tájékoztatást arról, hogy kiknek és mikor adnak segítséget a Látogatás könyvek.