Nagyon szeretek zenélni. Már tulajdonképpen azóta, hogy az eszemet tudom. A zene és a másokkal közös zenélés mindig a legfontosabb kikapcsolódási ehetőségeim közé tartozott. Pár éve szabadidős tevékenységként be is léptem egy éppen akkor alakuló zenekarba. Hamar rájöttünk, hogy ahhoz, hogy az együtt zenélés jó legyen, fontos hogy a zenekar tagjai között kialakuljon a megfelelő bizalmi kapcsolat. Emiatt egyébként nagy hangsúlyt fektetünk a folytonos csapatépítésre. Nemrég Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész Budapest és Pécs területén praktizáló plasztikai sebész weboldaláról megtudtam, a bizalmi kapcsolat kialakítása orvos és páciens között plasztikai beavatkozások előtt is nagyon fontos.
Egyébként úgy kerültem egy plasztikai sebészet weboldalára, hogy édesanyámnak kerestem profi és megbízható orvost és plasztikai sebészetet. Neki azért lenne ilyesmire szüksége, mert nemrég sikeresen legyőzte a mellrákot, most pedig implantátumra lenne szüksége a teljes lelki gyógyuláshoz.
Most, hogy ráakadtam Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész Budapest és Pécs városában működő klinikájára, úgy érzem, megtaláltam anyu számára a megfelelő helyet.
Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész Budapest és Pécs területén praktizál
A plasztika.info.hu weboldal Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész Budapest és Pécs városaiban működő plasztikai sebészetének, a Kelemed Plasztikának a hivatalos weboldala. Az oldalon mindent megtudhatunk a klinikáról és annak vezető sebész orvosáról. Illetve akár be is jelentkezhetünk műtét előtti (akár online) konzultációra.
Az oldalon mindent megtudhatunk a sebészet vezető főorvosáról, akivel írott szöveg mellett videó formájában is megismerkedhetünk. Továbbá tájékozódhatunk arról is, hogy Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész Budapest és Pécs városain belül pontosan hol található meg. Utánanézhetünk annak, milyen beavatkozásokat végez el. Tájékozódhatunk az egyes műtétek pontos áráról is. Továbbá előtte-utána állapotokat bemutató referenciafényképek segítségével megnézhetjük bizonyos műtétek várható eredményét is.
A Kelemed Plasztika egy olyan plasztikai sebészet, ahol garantáltan profi ellátásban lesz részünk. Orvosa, dr. Kelemen Ottó több mint 25 éves szakmai tapasztalattal rendelkező plasztikai sebész. Tagja a plasztikai sebészettel foglalkozó szakorvosok legfontosabb nemzetközi egyesületeinek. És minduntalan képzi magát, hogy a beavatkozásokat a legmodernebb protokoll szerint végezhesse. A Kelemed Plasztika beavatkozásai tehát mindig a lehető legkorszerűbb módszerek szerint zajlanak. Emellett pedig figyelmet fordítanak arra is, hogy mindig a lehető legjobb minőségű eszközöket és műtéti alapanyagokat használják fel. Arról, hogy a Kelemed Plasztika valóban profi szakellátást nyújt, korábbi páciensek által az intézményről és magáról dr. Kelemen Ottóról írt véleményekből is tájékozódhatunk.
A plasztika.info.hu oldalon blog is működik
Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebészetének weboldalán 2019 óta blog is működik. Ezen különböző plasztikai sebészeti témákkal kapcsolatos cikkeket olvashatunk.
A bejegyzések között van olyan, amely egy-egy beavatkozás vagy műtét részletes bemutatásával foglalkoznak. Ezekben műtéti módszerekkel és folyamatokkal ismerkedhetünk. Valamint a beavatkozásokhoz felhasznált alapanyagok minőségéről és anyagáról is tájékoztatunk. Néhány cikkben tájékoztató jelleggel az is szerepel, hogy az adott kezelés mennyibe kerül Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész Budapest és Pécs városában működő rendelőiben.
A cikkek között találni olyat is, ami egy konkrét műtéttípusról szól, és több kezelést mutat be vázlatosan. Ilyen cikk olvasható például a gyűjtőnéven csak arcfiatalító kezelések néven nevezhető műtétekről. Továbbá a mellimplantátumokról is.
Továbbá olvashatunk bejegyzést, amely a plasztikai sebészettel általánosságban foglalkozik. Például a szakág jelenéről és jövőjéről ír.
Az érdekes, tanulságos, átlátható és könnyen megérthető cikkek mellett a bog felületén covid-protokollal kapcsolatos információk is helyet kapnak. Ezekben annak a menetéve ismerkedhetünk, hogy hogyan, milyen szabályok betartása mellett látogathatjuk meg a Kelemed Plasztika budapesti vagy pécsi rendelőit a pandémia idején.
Profi szakellátás nem csak a testnek, hanem a léleknek is
A blog egyik cikke azzal foglalkozott, hogy miért fontos különösen nagy hangsúlyt fektetni a megfelelő orvos-páciens, vagy orvos-beteg kapcsolat kialakítására egy-egy plasztikai beavatkozás előtt. A plasztika.info.hu weboldalról pedig többször is kiderül, hogy Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész Budapest és Pécs városainak területén működő plasztikai sebészete olyan hely, ahol az orvos és páciens közötti bizalmi kapcsolatra, ennek megfelelő kialakítására és fenntartására kiemelt figyelmet fordítanak.
A megfelelő bizalmi kapcsolattal foglalkozó cikk kiemeli azt is, hogy miért van erre akkora szükség igazából bármilyen orvosi beavatkozás, műtét előtt. Ennek oka nem más, mint az, hogy a műtét utáni teljes, mind fizikális mind pedig mentális szempontból kijelenthető gyógyuláshoz elengedhetetlen az, hogy erős bizalmi kapcsolat legyen az orvos és az általa kezelt beteg között. A cikk rámutat arra is, hogy a bizalom és megértés, a valódi empátia a plasztikai sebészeti beavatkozások során, már a műtét előtti konzultációtól kezdve extrán fontos. Dr. Kelemen Ottó szerint ugyanis nem ritka, hogy a plasztikai beavatkozásra készülők panaszai mögött lelki problémák is rejtőznek.
A cikkben dr. Kelemen Ottó leírja azt is, hogy a megfelelő, maradéktalan bizalmon alapuló orvos-beteg vagy orvos-páciens kapcsolat kialakítás nem csupán egy emberes feladat. Vagyis nem elég hozzá az orvos igyekezete és empátiája. Hanem szükség van arra is, hogy maga a beteg vagy páciens is belássa ennek fontosságát. Továbbá arra is, hogy ő maga is hajlandó legyen részt venni egy teljes bizalmi kapcsolatban.
A plasztika.info.hu sokat foglalkozik a sikeres műtétek egyéb körülményeivel is
A plasztika.info.hu elsősorban a Kelemed Plasztikát mutatja be és a rendelőintézettel való kapcsolatfelvételnek ad teret. Emellett azonban bogján keresztül számos kérdést is megválaszol, ami akár műtétre várakozókban, akár csak egyszerűen érdeklődőkben felmerülhet.
Az oldal értelemszerűen a plasztikai sebészet szakmai oldaláról közelítve mutatja be a dolgokat. De többször is kitér olyan tényezőkre is, amelyek egyáltalán nem a plasztikai sebészet témaköréhez tartoznak, vagy csupán határterületei annak. Ugyanakkor elengedhetetlen figyelmet fordítani rájuk ahhoz, hogy a plasztikai beavatkozások valóban a kívánt eredményt érhessék el.
Ilyen tényező például az előbb részletesen is tárgyat bizalmi kapcsolat kialakítása az orvos és a műtétre váró beteg vagy páciens között. Ez azonban egyértelmű, hogy inkább pszichológia, mint plasztikai sebészet. És szintén ilyen téma a megfelelő bőrápolás fontosságáról szóló cikk is. Ebben kiemelésre kerül az, hogy dr. Kelemen Ottó bőrgyógyászati kezeléseket ugyan nem vállal (amúgy miért is tenné, ha egyszer plasztikai sebész?), de fontos számára, hogy a bőr megújításával kapcsolatos beavatkozások előtt jelezze, hogy pl. egy arcfiatalító kezelés sikerességéhez nagyon fontos a bőrtípusnak megfelelő, körültekintő bőrápolás betartása is.
Dr. Kelemen Ottó egyébként abban is segíti pácienseit, hogy amennyiben a plasztikai műtét előtt valamilyen más területhez tartozó kezelésre lenne szükség, ajánl erre hivatott szakembert is.
A plasztika.info.hu weboldal alapján egyértelmű, hogy Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész Budapest és Pécs területén működő sebészete egy olyan hely, ami profi plasztikai sebészeti beavatkozásokat kínál mindenkinek, akinek erre szüksége van. A klinika főorvosa pedig egy munkáját teljes hivatástudattal végző, alapos szakmai tapasztalattal rendelkező, a műtétek sikerességéhez minden szempontot figyelembe vevő szakorvos.
Szólok is anyunak, hogy nézze meg ő is a weboldalt…