Már alig vártam a hétvégi koncertet. A csajokkal nagyon szeretünk együtt bulizni vagyis inkább jobban mondva nagyon szerettünk, mert ugye a gyerekek születése után minden megváltozott és persze már nem jut idő a bulira úgy, mint régen. Persze ez normális, így változnak a dolgok, de azért igyekszünk odafigyelni arra, hogy időnként találkozzunk és fordítsunk időt is egymásra. Ez most egy ilyen este volt, ugyanis már régebben megbeszéltük, hogy elmegyünk erre a koncertre.
Liliéknél gyülekeztünk, akik nemrég költöztek egy új kertes házba. Így egyben ez amolyan házavató is volt, de persze nem úgy avattuk föl, mint ahogyan régen tettük volna.
Mindannyian felfigyeltünk egy fura masinára a kertben, ami egy hőszivattyú volt. Még sosem láttunk ilyet, így megkértük Lilit, hogy meséljen róla.
Ezt a hőszivattyút a klimaglobal.eu-tól vásárolták. De mit is kell tudni erről a cégről? A klimaglobal.eu egy mosonmagyaróvári székhelyű vállalkozás, amely immmáron 15 éve a magyar piacon van, így az elmúlt évek alatt bőven szert tettek tapasztalatra és szinte láttak már mindent. Alapvetően kétféle termékkel foglalkoznak: klímával és hőszivattyúval. Egészen pontosan ezeknek a forgalmazásával, értékesítésével és még a beszerelésével, így mondhatjuk, hogy teljeskörű szolgáltatást végeznek. Nagyon fontos számukra a megbízható és minőségi munka, így biztosan sosem fogunk csalódni abban a munkában, amit ők végeznek. Sőt, annál is inkább nem, mert garanciát vállalnak a munkájukra, így ha bármilyen problémánk lenne, akkor nyugodtan fordulhatunk hozzájuk, nem fognak eltűnni, hiszen felelősséget vállalnak az általul elvégzett munkákért.
Miért a hőszivattyú? Tudom sokan nem ismerik vagy nem ismerték korábban, de ez egy nagyszerű találmány. A klimaglobal.eu által üzemeltetett hőszivattyúk rendkívül környezetbarátak, így ezzel mindenki jól jár, pláne hosszútávon. Annak ellenére, hogy ez egy mosonmagyaróvári székhelyű cég, a megrendeléseket az ország egész területén vállalják. Nem kell félni attól, ha mondjuk az ország másik végében lakunk, mert akkor is kiszállítanak és beszerelik a terméket. A hőszivattyú üzemeltetési költsége rendkívül alacsony, mert csupán a működtetéshez szükséges áram, máshoz nem. Viszont ezek az üzemeltetési költségek hosszútávon biztosan megtérülnek.
Amennyiben szeretnénk megrendelni a szolgáltatásukat, akkor nem kell mást tennünk, mint felmenni a honlapra, rákattintani az ajánlatkérés gombra, ahol olyan adatokat kell megadnunk, mint a nevünk, a telefonszámunk, az email címünk és logikusan, hogy melyik városban szeretnénk igénybe venni a szolgáltatást. Van lehetőség arra is, hogy egy üzenetet hagyjunk, leginkább egy rövid, tömör üzenetet, amiben kifejthetjük, hogy mit szeretnénk megrendelni, hova pontosan, milyen paraméterekkel, mert így a cégtől már egy konkrétabb ajánlattal tudnak minket visszahívni.
Nagyon tetszett az elemséséle és maga a készülék is, így komolyan fontolóra vettük, hogy akár mi is beszereltetnénk egy ilyet.