Még mindig nem szoktam hozzá, hogy mennyi időm szabadult fel a pandémia miatt. Szinte az egész tavalyi évre rányomta az árnyékát, és mi még próbálni is alig tudtunk, nem hogy koncerteket adni. Persze, itthon gyakorlok, de az nem ugyanaz, mint a csapattal.

Főleg a tél eleje óta sokszor megtörtént, hogy csak ültem itthon, és a tévét bámultam. Pedig nem jellemző rám. A párom kérdezgette, hogy mi a baj, és hogy miért nem próbálok valami értelmeset csinálni. Nem, nem piszkálódásból mondta. Egyszerűen csak ismer, és tudja, hogy nálam nem természetes állapot, ha tévét nézek.

Gondoltam, elővehetném a régi spanyol tankönyveimet, hogy leporoljam a nyelvtudásomat. Tornázhatnék. Elmehetnék futni. Megtanulhatnék horgolni. De aztán minden ötletet elvetettem, és valamiért inkább a tévé előtti nyálcsorgatást választottam.

Pedig nem voltam annyira befordulva. De tényleg. Legalábbis nem jobban, mint az az adott helyzetben indokolt.

Történt aztán, hogy karácsonyra az én drágám meglepett egy thai masszázzsal. A Karma thai masszázsszalonban voltam, a király utcában, és a hely egyszerűen fantasztikus volt. Na jó, elsőre egy kicsit megijedtem, mert azt gondoltam, biztosan nagyon drága volt. Szóval, tudom, hogy nem szép dolog, de még ott helyben kikerestem a vállmasszázs árakat a Karma masszázsszalon weboldalán.

Hé, az vesse rám az első követ, aki bűntelen, jó? Ha végig azon szorongok, hogy ingünk gatyánk ráment a dologra, akkor nem tudtam volna élvezni az ajándékomat. De szerencsére szó sem volt ilyesmiről. A hely színvonalához képest meglepően jó árakkal dolgoznak. A weboldalukon az is látható volt, hogy rengeteg különböző fajta masszázst igénybe lehet náluk venni: a vállmasszázstól kezdve a tradícionális masszázson át egészen a lábmasszázsig és a herbál masszázsig minden létező verziót.

Szóval nem volt más hátra, mint odaadnom magamat az élménynek. És hát élmény az volt rendesen. A hölgy nyújtotta, nyomkodta, tekergette a hátamat egy teljes órán keresztül. Eleinte kissé esetlenül éreztem magam, és fura volt, de nagyon hamar belelazultam a dologba. A masszőr rettenetesen profi volt, és meglepően erős.

Olyan feszültségek dolgozódtak ki a hátamból, a vállamból és nyakamból, amiknek a jelenlétéről sem tudtam korábban. A végén csak ott ültem, és pihegtem, mint akit elvarázsoltak. Csodálatos élmény volt. Nem ez a hétköznapi, körbe-körbe nyomkodós, ujjheggyel masszírozós dolog, hanem valami egészen más. Olyan volt, mintha nem csak a testemet, hanem a lelkemet is megmozgatta volna.

Tudom, nagy szavak. Pedig én nem vagyok az a „spiri” lány. Nem mondom, hogy nem vagyok érzékeny, mindig is érdekeltek a művészetek, és szeretek jóban lenni saját magammal, de az ilyen nagyon lelki vagy ezoterikus dolgok sosem érdekeltek igazán.

Ehhez képest azonban a masszázs után meglepő felismerésre jutottam. Abban a lelazult, üdvözült állapotban ültem a kocsiban a párom mellett, és bevillant a válasz. A válasz arra, hogy miért ülök annyit a tévé előtt. Azért, mert ha betölteném valamivel azt az időt, amit eddig az együttesre fordítottam, akkor úgy érezném, hogy elárultam, hogy megcsaltam… Nem is tudom. A zenét. Önmagamat.

Akkor olyan lenne, mintha valóságossá tenném ezt az egészet. Hogy most nincsenek próbák, nincsenek koncertek.

Hát persze, el is sírtam magam, a párom meg kérdezte, hogy mi van. Megijedt szegény, hogy rossz volt a masszázs. Mondtam neki, hogy épp ellenkezőleg, és elmeséltem neki, hogy mire jöttem rá.

Valahogy az kellett hozzá, hogy teljesen le tudjak lazulni, és ne görcsöljek, a válasz pedig felbukkant, szinte a semmiből.

Aznap este elővettem a spanyol tankönyvemet, és most tanulással töltöm a felszabadult időt.

De már tudom, hogy nem lesz ez így örökre. Hamarosan újra mások előtt, másokkal együtt énekelek. Addig is néha elmegyek majd a Karmába. Ilyen vállmasszázs árak mellett és ilyen élményekkel butaság lenne kihagynom.